Raktárak - Swedsteel

Leírás

A tárolási igények esetén elsősorban a tér lehető leghatékonyabb kihasználása a fő feladat, így az ilyen jellegű csarnoképületek esetén fontos a nagy belmagasság, a többszintes polcrendszerek befogadására alkalmas belméretek biztosítása. A tervezés során fontos szempont, hogy a raktározott áruk, termékek megfelelő, szabad és biztonságos mozgatására kialakított területen, folyósokon könnyedén lehessen a rakodást segítő (kézi, vagy gépi működtetésű) eszközökkel (pl. targoncákkal) közlekedni.

A logisztikai centerek általában több ezer négyzetméteres alapterületű épületek, épületkomplexumok, amelyek fő célja, hogy az áruk gyártási és rendeltetési helye között jelentkező térbeli távolságot és/vagy időbeli ütemezést áthidalja azáltal, hogy mintegy köztes lerakodási, raktározási pontként funkcionáljon. Emiatt számos olyan kritérium élvez prioritás, amelyet már a tervezés során figyelembe kell venni. Fontos, hogy az áruk, termékek beérkezése során a szállítmányozó jármű könnyen meg tudja közelíteni az épületet, így gondolni kell – a funkcióból adódóan – vagy szintbeli kapukra, vagy pedig dokkoló kapuk elhelyezésére. További lényeges szempont, hogy az épületen belül közlekedő járművek, targoncák közlekedési útvonalait figyelembe vegyük, így biztosítva már a tervezés során a tevékenység gördülékenységét.

Részletek

Kategória
Nagy csarnokok