7 ok a könnyűszerkezetes műhely mellett
A könnyűszerkezetes csarnokok, épületek műhelyként is egyre nagyobb számban épülnek hazánkban. Míg az északi országokban és Nyugaton előszeretettel alkalmazzák több mint fél évszázada az ilyen technológiájú építményeket, Magyarországon kisüzem, raktár, műhely célokra igazán az utóbbi évek óta hódít teret magának ez a megoldás. A könnyűszerkezetetes acél technológiát már nem csak a nagy csarnokok esetében lehet alkalmazni, a kivitelezés előnyei ugyanúgy érvényesülnek kis- és közepes műhelyek, csarnokok és egyéb funkciók esetében is. Az acél könnyűszerkezetes váz és burkolatok sok szempontból segítik a megrendelőt, hiszen rengeteg erőforrást spórol meg, nem is beszélve a minimalizált környezetre tett negatív hatásokról.
Mik a könnyűszerkezetes műhely előnyei?
Elsőként meg kell említenünk, hogy a világon a legjobban elterjedt építészeti megoldás az acél könnyűszerkezetes technológia. Jelentős múltra tekint vissza, amit megmagyaráz számos előnye a tradicionális építészeti megoldásokkal szemben.
1. Gyors összeszerelés
Mivel a könnyűszerkezetes épület előre megtervezett, méretezett és gyártott acél elemekből készül, ahogy a műhely is, így a helyszínen gyors csavaros kapcsolatokkal kell az összeszerelési, kiviteli rajz alapján daru segítségével össze- és felállítani a keretállásokat, ezt követően jöhet a tető, fal, ami szintén csavarozással kerül a helyére. Ha hőszigetelt az épület, akkor szendvicspanel kerül rá, ha szigeteletlen, akkor általában trapézlemez. Így azok a folyamatok, melyek akár hetekig vagy hónapokig is eltartanak – leginkább az anyagok száradása és megkötése miatt – pár napra vagy pár hétre rövidülnek.
2. Nagy belső terek
Az acél szilárdságának és fizikai tulajdonságainak köszönhetően nagy fesztávok áthidalására is kiválóan alkalmas, így nagyobb belső terek alakíthatóak ki a korlátlan belső mozgás, és nagy térigényű munkafolyamatok biztosítására.
3. Könnyű a hőszigetelés
A hőszigetelés sem okoz problémát egy könnyűszerkezetes műhely esetében. Modern, előre gyártott szendvicspanelekkel már az átlagos emberi munkahőmérséklet és akár a hűtőházi hőmérséklet megvalósítása is semmiség. Továbbá a termékek sokféleségének köszönhetően a megfelelő tűzállóság és biztonság is garantált.
4. Gazdaságos fenntartás
Már a kisebb csarnokok, épületek esetében is alkalmazható, hogy a tetőre (de akár falon is) például bevilágító elemeket helyezünk el. Ezáltal az épület megvilágítása természetes fénnyel is megoldható, így a fenntartási költségeknél tovább lehet spórolni.
5. Környezetbarát
Mivel az elemek pontos mérések alapján készülnek. így a könnyűszerkezetes műhelyek, csarnokok esetén rengeteg törmeléktől kíméljük meg a környezetet. Amiatt, hogy a kivitelezésnél már hajszálpontos méretezéssel tudnak dolgozni a kivitelezők, temérdek fölöslegesen megrendelt anyagmennyiséget spórolhatunk meg magunknak. Mindemellett fontos kiemelni, hogy az acél alapanyag újrahasznosítható, így a környezeti terhelést tovább csökkenthetjük.
6. Gazdaságosabb kivitelezési árak
A gyors, szinte időjárásfüggetlen kivitelezhetőséggel, az alacsonyabb élőmunka igénnyel, valamint a felesleges anyagrendelések elkerülésével a könnyűszerkezetes építmények megépítése sokkal költséghatékonyabb, mint a hagyományos épületekké.
7. Nem penészesedik
A falakban nincsen víz a könnyűszerkezetes műhely esetében, illetve nem kell várni az egyes anyagok száradására, így a penészesedés könnyebben elkerülhető. Ezek az épületek 100%-ban száraz technológiával készülnek és a homogén anyagok használata miatt a hőhidak kialakulása is kizárható.
Könnyűszerkezetes műhely árak
Egy acél könnyűszerkezetes műhely egyedi igényekre készül, a benne tervezett munka adja meg az alapterületét, a szükséges belmagasságot, a kapuk és ablakok számát és helyét, a hőszigetelési igényét. Ezek ismeretében már tervezéskor bekérhetünk egy nagyságrendi árat mind az építőanyagokra, mind a kivitelezésre.
Egyedi árajánlat kérés esetén, keressen fel minket egy konzultáció érdekében. Szívesen ajánlunk Önnek professzionális kivitelező csapatot az elvárások ismeretében.