Építészeti csodákra nyit kaput a Z-Door Zrt. – csarnok szaktudással

Építészeti csodákra nyit kaput a Z-Door Zrt. – csarnok szaktudással

Generálkivitelezőként a vállalat – zöld mezős beruházás formájában – öt héten belül épített fel egy 1 500 m2-es csarnokot a járvány elleni védekezést szolgáló kézfertőtlenítőket előállító üzem számára Szegeden. A másodlagos tartószerkezet elemeit az a Swedsteel szállította, amelynek mérnökei szaktudásukkal is segítették a villámsebességű tervezést és kivitelezést. A projekt részleteiről és a könnyűszerkezetes profilok gyártójával való együttműködés részleteiről Kendi Imre építészmérnök, a Z-Door Zrt. vezérigazgatója nyilatkozott.

A honlapjukon azt írják, hogy „célzottan keressük az intenzívebb mérnöki munkát igénylő, bonyolultabb beruházásokat, amelyek próbára tehetik a kihívásokat szerető, saját és együtt dolgozó mérnökgárdát.” Mit tud ez a csapat?

A cégünk, amely alapvetően mérnöki iroda, jelenlegi formájában 2013 óta működik, de a munkatársaimmal már évtizedek óta tevékenykedünk az építőiparban, jórészt együtt.  A vállalat bázisát a tervező részlegünk adja. Itt összeszokott szakági mérnökök dolgoznak azon, hogy a megrendelő által adott specifikációkkal a legtökéletesebben illeszkedő tervek és belőlük házak készüljenek. Hazánkban és a környező országokban lakóházak, középületek, templomok, mezőgazdasági csarnokok bizonyítják, hogy a legkülönbözőbb tevékenységek számára tudunk jól működő, kényelmes és optimális mesterséges tereket megalkotni. És itt vannak persze az ipari megrendelések nyomán létrejövő könnyűszerkezetes struktúrák, amelyek kiemelt szerepet kapnak vállalatunk életében, hiszen a funkció szempontjából ezen a területen jelentkeznek a legösszetettebb kihívások.  Nem állítom, hogy egy hatalmas fedett stadion vagy egy pályaudvar felállítása pl. statikailag gyerekjáték lenne, de az üzemek építésekor egészen speciális igényekkel, biztonsági követelményekkel találkozunk. Nem is beszélve az időtényezőről, amennyiben a beruházó elemi érdeke, hogy a befektetett tőkéje minél hamarabb működni kezdjen.

A vegyipar épületeiben pl. gyakran robbanásveszélyes tevékenységeket végeznek, éghető termékek gyártása, kiszerelése, tárolása folyik, azaz egyedi technológiai tervezést igényelnek. A mérnökeink hét-nyolc szakág speciális feltételrendszerének ismerői, akik az alapképzettségükön túl elsajátították az ilyen jellegű, különleges tervezési metódusokat. Egyesek tudományos megfontolások alapján jelölik ki pl. az épületben az alkohol vagy a PB-gáz szállításának útvonalait, az esetleges robbanások vagy tüzek következményeinek mérséklésére teszik alkalmassá a szerkezetet, mások képesek a mikroszkopikus, az adott működés szempontjából szennyezőnek minősített részecskéktől mentesített tiszta terek kialakítására.  Ilyen szűrt levegőjű, higiénikus környezetre van szükség a gyógyszergyártásban, de az elektronikai iparban is, ha chipeket vagy miniatűr alkatrészeket gyártanak.  Ott vannak továbbá az ipari jellegű épületek energetikai működésének optimalizációján dolgozó szakértőink, akiknek egyebek mellett a hűtőházak tervezésénél jut fontos feladat. Nagy körültekintést és felkészültséget igénylő feladat még az épület működését biztosító vagy a veszélyeket jelző, egymásra épülő, bonyolult gépészeti rendszerek átlátható és hozzáférhető elhelyezése is. Mivel ilyen munkatársakkal rendelkezünk, igen komplex épületrendszerek esetében is képesek vagyunk mérnöki csúcsteljesítményekre. És ezt a piac értékeli, hiszen már általában ötven millió és egymilliárd forint közötti megbízásokat teljesítünk generáltervezőként – gyakran a fő-tartószerkezet acélvázának elkészítését, illetve kivitelezést is vállalva.

Ilyen „mérnöki csúcsteljesítménynek” tekinthető a FLORIN-projektsorozat is, amelynek során kézfertőtlenítő-gyár számára építettek és még most is építenek újabb üzemcsarnokokat?

A munka jelentőségét érzékeltetendő szeretnék emlékeztetni arra a tavalyi, kissé bombasztikus hírre, mely szerint Kínában pár héten belül felállítottak egy nagy kórházépületet. Igen ám, de arról nem számoltak be, hogy a tervek és az azok szerint legyártott alkatrészek már jóval előbb elkészültek. Az állítás tehát csak az összeszerelésre vonatkozott. Az esetünkben azonban 2020 áprilisa szinte népmesei fordulatot hozott. Majdnem olyan lehetetlen feladatot kaptunk, mint a két bors ökröcske gazdája: estétől reggelig kivágni az erdőt, másnap éjjel pedig a helyét felszántani, bevetni és még le is aratni. Amikor a járvány első szakaszában hirtelen lett szükség nagymennyiségű kézfertőtlenítőre, a Florin Vegyipari és Kereskedelmi Zrt. azzal keresett meg minket, hogy tudnánk-e egy hónap alatt építeni nekik egy 1 500 m2-es csarnokot adott paraméterekkel, csak azt kérdeztük, mikor kezdjünk. „Hát, holnap!” – érkezett a válasz. És meg tudtunk ennek felelni, holott egyáltalán nem volt egyszerű dolog: öt hét alatt megterveztünk és megvalósítottunk a nulláról egy zöldmezős beruházást jó minőségben. A mai napig ez az üzem elégíti ki az ország kézfertőtlenítő-szer igényének egy jelentős részét.

Ahogyan már előtte többször, ebben az esetben is kezdetektől a Swedsteel szekunder tartószerkezeti profiljaiban gondolkodtunk. Nemcsak a termékeik jó minősége miatt, hanem azért is, mert a robbanásveszélyes vegyipari tevékenység fogadására fokozott tűzbiztonságú csarnokot kellett építeni. Az vasbeton és acél fő-tartószerkezet, amelyet részben mi gyártottunk, az anyag tulajdonsága okán ellenállóbb az extrém hatásokkal szemben. A tűzálló szendvicspaneleket tartó hidegen hengerelt, vékony falú – és ezért könnyű – szelemenekből összeálló alrendszer azonban speciális méretezést igényel ahhoz, hogy megfeleljen az ilyen esetekre rendelt tűzvédelmi szabályzóknak.  A Swedsteel vezető mérnöke, Kotormán István azonban a statikából már ismert, de a gyakorlatban ritkán alkalmazott „kötélpróba” alapján kidolgozott gyártói kísérletekkel is alátámasztott ellenőrző számítási szisztémát dolgozott ki. Ennek segítségével magasabb tűzbiztonsági követelményeknek is megfelelő szelemenrendszer alakítható ki. A Florin csarnokának megvalósításához tehát nem csupán profilokat vásároltunk a gyártótól, hanem – komoly mérnökpartnerként tekintve őket – szellemi szolgáltatást is. Az együttműködésünk hatékonyságának tehát ez is fontos mozzanata volt.

A sikerhez hozzájárult természetesen az is, hogy régi, megbízható partnereink sorát mozgósíthattuk. Ők szinte párhuzamosan végezték a különböző tevékenységeket. Még javában zajlott pl. a tervezés, amikor a terepen már elindultak a munkálatok, a Swedsteel biatorbágyi gyárában megkezdődött bizonyos alkatrészek gyártása. Több mérnöki tevékenység parallel koordinációjára volt tehát szükség az építésnél. 

A jó munka viszont meghozta az eredményt: a további szakaszokra is Önök kapták a megbízást.

Így van: újabb ajtók nyíltak meg a Z-Door előtt. Az előbbit követő szakasz a pandémia második ciklusára esett.  5 600 m2-nyi új csarnok építése, illetve rekonstrukciós munkálatok végrehajtása volt a feladat. 24 méteres fesztávú vasbeton szerkezet fő váza előre gyártott elemekből készült. Erre kerültek a Swedsteel szelemenjei. De ebben a szakaszban már nemcsak ezeket rendeltük tőlük, hanem a magas tűzbiztonságú szendvicspaneleket is a tetőhöz és a homlokzathoz. Az épületegyüttes érdekessége, hogy magában foglal egy gyártópavilont is, amely négy db 200 m2-es kisebb csarnokból áll össze egy légtérbe integrálva.

Vészhelyzetben vészhelyzeti sebességgel kellett dolgozni. A gyorsaságot viszont több tényező is elősegítette. Generlátervezőként a mi dolgunkat nagyban megkönnyíti pl., hogy a Swedsteel bizonyos csomóponti megoldásait nem szükséges újra „feltalálnunk”, megalkotnunk, hiszen azok a cég részéről adottak és kipróbáltak. Ezek tehát egyszerűen szervesíthetőek a mi terveinkbe. Elképzelhető, hogy ennél a projektnél, ahol szinte a kivitelezéssel együtt zajlott a tervezés (a helyszínre még egy irodát is telepítettünk ki, ahol két kolléga folyamatosan korrigálta a rajzokat), ez mennyire fontos szempont lehet. Itt kell megjegyeznem, hogy bár a tervező és a kivitelező külön szakmák, én azt szoktam mondani, hogy a mi cégünknek a legfontosabb előnye a tervezői és kivitelezői tudás, tapasztalat együttes megléte, összhangja.   Az ebből adódó előnyöket igyekszünk a megrendelőink javára fordítani. Ez persze tükröződik a termékválasztásainkban, mert tudjuk, hogy pl. a Swedsteel profiljainak milyen műszaki paraméterei, tulajdonságai beépítési potenciáljai vannak. Ezek az egymással összeadódó ismeretek jó pozícióba helyeznek minket a piacon, mert nagyon gyorsan és rugalmasan tudjuk lekövetni a specifikációkat, azaz a megrendelői igényeket.

A másik eredő az előregyártás magas foka. A Swedsteelnél a megadott értékek alapján pontos méretben előre elkészültek a profilok, és megtörtént a szelemenek tűzálló bevonattal való festése is. Mivel ugyanez volt a helyzet a vasbeton elemekkel, illetve a fő-tartóváz egyéb elemeivel is, a helyszínen már csak az összeszerelés maradt. Az acélszerkezeteknek ez az egyik legnagyobb előnye. És nem csak extrém helyzetekben. A rövid határidő ugyanis minden befektető elemi érdeke. Ezt a Florinnál is egyértelműen megtapasztalták, azaz már tervezzük a további 2 000 m2-es bővítést, amelyet fél év alatt kell realizálnunk. Ha a már elkészült és a most tervezett objektumok teljesen össze fognak épülni, akkor együttesen 10 000 m2-nyi területet fednek le.  

Ha ennyire eredményes volt a munka és benne a Swedsteellel való együttműködés, akkor feltételezhető, hogy jó pár csarnok közös megépítése során csiszolódott a kapcsolat.

Mivel régi szakmai viszony fűz az ottani szakemberekhez, a cég megalakulása óta megrendelőik vagyunk. Az első közös munka során az Ivanics Autószalon 2 000 m2-es speciális födémszerkezetét alkottuk meg egy könnyűszerkezetes épületre. Egy második szintet kellett felhúzni, de tulajdonképpen nem rá, hanem a meglévő struktúrába kellett beleszerkeszteni. Adott volt egy 26 m fesztávú, 8 m vállmagasságú 3 200 m2-es korábbi raktáráruház vázszerkezete.  Ezt az oszlopainál ketté kellett fűrészelni, és oda lehetett beiktatni egy belső födémszerkezeti megfogást. A könnyűszerkezetes szerelt födémhez a Swedstellel szállította a C és U profilokat. A tűzvédelmi megfelelőséget igazoló statikai számításokat ismét bevetve együttműködtünk a komplett – egyébként heterogén anyagokat pl. USB lapokat is tartalmazó – szerkezet méretezésében és a szakhatósági engedélyeztetésében is.

De építettünk pl. hűtőházat a PalmiGold Kft.-nek és az Eisbergnek. Az előbbihez csak a Z és C szelemeneket, az utóbbihoz viszont már több ezer m2 trapézlemezt is a tetőburkolatnak. Nagytőkén pedig finombeton üzem számára állítottunk fel egy 1 250 m2-es egylégterű csarnokot és hozzá 2 db 200 m2-es alapterületű, szociális helyiségeket befogadó épületet. Ennél a projektnél a Swedsteel szendvicspaneljeiből lettek a térelhatárolók, a tetőzet és az oldalfalazat is. Több alkalommal használtuk a Swedsteel kiegészítőit is. Pl. az ereszcsatorna-rendszerüket, amelyek csereszabatosak, jól illeszkedők a külső panelekkel, formájukban és részletmegoldásaikban is jók. Ráadásul több színárnyalatban is kaphatók. Ahogyan a Swedsteel trapézlemezei is. Ezek ugyanis az acélalapra felvitt tűzihorganyzásos rétegre még egy speciális műanyagbevonatot is kapnak. Az így kialakított felület – azon túl, hogy még ellenállóbbá teszi a terméket a korrózióval szemben – eleven vagy éppen visszafogottabb színekben teszi elérhetővé az anyagokat. Ez az építészmérnök számára azért is fontos, mert szeretnénk az ipari csarnokokat is olyan esztétikai szintre emelni, amely konvergál a középületek látványvilágához. Azon vagyunk, hogy az ipari, mezőgazdasági, logisztikai épület a praktikumon túl, valami szubjektív élményt is tudjon adni a használóinak, a tulajdonos partnereinek, üzletfeleinek.

A felsoroltakból úgy tűnik, hogy a Swedsteelben, amely – valószínűsíthetően – több mint egyszerű gyártói beszállító.

Egy kollégám, egyben jó barátom mondta egyszer, hogy a 21. század igazi kihívása már nem a verseny, hanem az együttműködés. A filozofikus megállapítással magam is tökéletesen egyetértek, mert csak akkor maradhatunk ezen a Föld nevű bolygón, ha ez megvalósul. Amennyiben az ellenkezője történik, az időnk igen korlátozott lesz itt. És ebből talán egyértelműen kiderül, hogy a fenntarthatóság elve a vállalati törekvéseink egyik meghatározó formálója. A saját életünket úgy éltük korábban, hogy bárhonnan jött a világból megkeresés, akkor ugrottunk és csináltuk. Most azonban egyre jobban az a fő stratégiánk, hogy a régióban maradjunk. Itt próbáljunk alvállalkozókat, beszállítókat találni. Ebbe a képbe illeszkedik a Swedsteel is, amely egy nagyon jó hazai gyártóbázissal és mérnökgárdával rendelkezik, kiváló svédacél alapanyagú termékeket produkál. Amikor azt mondom, hogy svédacél, akkor botlani látszik a lokalitást preferáló gondolatmenetem, hiszen egy távoli ország nevét említem. Viszont a tartósság fontos környezetvédelmi szempont, amennyiben nemcsak a tulajdonos érdekeit szolgálja, de a környezetet is, ha nem válik idő előtt hulladékká. Így mérséklődhet a környezet karbonterhelése, egy-egy projektet esetében kisebb ökológiai lábnyomot hagyunk magunk után. Ha valami maradandót szeretnénk az utókorra testálni, azok legyenek a megvalósult terveink: a középületek, a templomok és persze a csarnokok. Ebben valóban jó partner a Swedsteel. Tudjuk, hogy miben erősek. Bizonyos munkarészek tekintetében már az elején megszólítjuk őket, várjuk a javaslataikat, együtt alkotjuk meg a struktúra bizonyos alrendszereit. Ha tehát eleve a Swedsteel anyagival számolunk, akkor a tervezés első fázisától együtt gondolkodunk velük, hiszen a termékeikkel kapcsolatban ki lehetne jobb szakértő, mint ők maguk. Ezáltal mi is előbbre vagyunk: a kooperáció nyomán optimalizálni tudjuk a terveinket. Építészmérnökként tehát ismét hangsúlyozom, hogy a szellemi hozzáadott érték az – persze a termékek minősége mellett –, ami a Swedsteel melletti elkötelezettségünket megszilárdította.

Kapcsolódó Hírek