Swedsteel Csarnok

Bababútor-gyár Swedsteel csarnokban

A Faktum Bútor, hazai piacvezető bababútor gyártó a Swedsteel csarnokok mellett tette le a voksát.

Közel múltban épült csarnokai mellett, egy újabb gyártó egység építést kezdtük meg közösen kiváló kivitelező partnerünkkel, a Gordiusz Kft-vel.

Az előző ütemben 1150 m2-rel bővítették gyártókapacitásukat és ehhez egy 150m2-es felületkezelő csarnokot is megvalósítottak, amely ma a mindennapi életünk fontos színtere.


Az acél, könnyűszerkezetes csarnokoknak minden paramétere, műszaki igénye és pontos helye, mérete a gyártási folyamatukra lett megtervezve és megvalósítva. Nagyon fontos volt, hogy az épületek tökéletesen támogassák a munkafolyamatokat.

A legapróbb mozzanatokig megtervezték, miként működik majd az új egység, hogyan kapcsolódnak a folyamatok, hogyan történik az anyagáramlás.

  • Belül nem lehettek tartóoszlopok,
  • Meg kellett valósítani a munkatársak számára természetesebb környezetet biztosító bevilágító panelek alkalmazását,
  • Biztosítani kellett a bútorgyártásból fakadó fokozott tűzbiztonsági és energetikai paramétereknek való megfelelést
  • Továbbá gondoltak arra, hogy a tetőszerkezet a napelemek fogadására alkalmas legyen,
  • Valamint egy már meglévő, hagyományos technológiával épült objektumhoz kellett csatlakozni, ami statikai szempontból is szép kihívás volt

A Faktum és a Swedsteel cégfilozófiája, piaci magatartása közötti igazi párhuzam rajzolódott ki, amely főként a tudatos fejlesztésekben, a jó ár-érték arányban, a minőségben és a hozzáadott értékben ölt testet.

A korábbi csarnokok építésekor Vas Máté ügyvezető mondta, hogy „Ha mi eladunk egy szobabútort, mindig abban a reményben tesszük, hogy a vevő elégedett lesz, és a következő gyermek érkezésekor is nálunk kopogtat. A magunk részéről elmondhatjuk, hogy a Swedsteelnél is ezt tapasztaltuk, így ha ismét gyarapszunk, hát annak a jövevénynek megint Swedsteel csarnokban fogunk megágyazni.”
Nagy örömünkre ez a gyarapodás el is érkezett és most dolgozunk kivitelező partnerünkkel a következő acélvázas csarnok megvalósításán!

További sok sikert kívánunk a Faktum Bútornak, köszönjük, hogy minket választottak!