Közös zászló alatt – együtt a Swedsteellel

Hatékonyan együttműködő partnerekké váltak az elmúlt évek során a könnyűszerkezetes acél építőanyagok gyártója, a Swedsteel és a mindszenti központú építőipari generálkivitelező Kovács Gépszer Kft. Kooperációjuk eredményeként korszerű acélcsarnokok sora épül országszerte. A közös munkáról Kovács Ádámot, a Kovács Gépszer Kft. vezetőjét kérdeztük.

Alapítás, fejlődés és „hol tart most a Kovács Gépszer”?
Hatékony együttműködés a Swedsteel-lel
Konkrét projektek és munkák
A közös munka jövője
Cégtörténet, cégfejlődés

2003-as alapítása óta nagy utat járt be a cég.

Az édesapa egyéni vállalkozásából önálló, független generálkivitelezővé fejlődtek, saját gépparkkal, kőművescsapattal és saját betongyártással. Az acélszerkezetes és vasbetonvázas csarnokok, egyéb szerkezetek építésétől az építőmesteri és földmunkákon keresztül az ipari padlók készítéséig több területen is tevékenykednek 50 főt foglalkoztatva. Munkáik között volt már 11 emeletes 36 m magas acéltorony, üzem Szlovákiában a Jaguárnak, híd, közúti aluljáró és – természetesen – számtalan könnyűszerkezetes csarnok.

Mi a töretlen fejlődés, növekedés titka?

Azt hiszem, hogy a cégünk versenyelőnye pont abból fakad, hogy több lábon állunk. Ha ez nincs, már rég lehúzhattuk volna a rolót. Egyrészt kiküszöböltük a komplex építkezéseknek azt a problematikáját, hogy a különböző szakágak munkáját össze kelljen hangolni, merthogy a saját magunk alvállalkozói lettünk. A megrendelők pedig szeretik azt a szituációt, amikor a kivitelezésnek egy számonkérhető felelőse van. Másrészt akadnak olyan időszakok, amikor bizonyos tevékenységekre nem érkezik annyi megrendelés. Olyankor intenzívebben folytatunk másféle munkákat. A dolgozóinkat ugyanis meg akarjuk tartani, mindig feladatot kell számukra biztosítani.

Hol tart most a Kovács Gépszer?

Ha egy grafikonon akarnám ábrázolni, azt mondhatnám, hogy egy 2020-ig tartó folyamatos növekedés után felértünk az ún. platóra, azaz egy nagy volumenű, egyenletesen érkező megrendelés állományra rendezkedtünk be. Nem a járvány miatti megtorpanásról van tehát szó – hiszen tavaly történetünk rekordbevételét könyvelhettük el -, hanem tudatos döntés eredményeként álltunk be erre a kapacitásra. Félszáz ember dolgozik két vezető irányítása alatt. Minden reggel eligazítással kezdődik. Onnan mennek a szakembereink a helyszínekre, vagy végzik az üzemben a gyártást. Mi is rendre személyesen ellenőrizzük az építkezéseket. Szóval idáig bírjuk, ez az a határ, ahonnan tovább növekedni nem szeretnénk, mert a ránk bízott feladatokat továbbra is magas szinten, első osztályú minőségben akarjuk teljesíteni. És ez nem kevés, hiszen ha csak a mostani helyzetet nézem, hat építkezésen dolgozunk párhuzamosan: 800 m2-es hűtőcsarnokon dolgozunk Bordányban; Szegeden a DÉLÉP számára végezzük egy 2000 m2-es csarnok felújítást; ugyanebben a városban kaptunk megbízást egy 1500, illetve egy 3000 m2-es gabonatárolóra; Eleken HDPE fóliával borított hígtrágyatárolót csinálunk; Martonvásárban az INCA Building üdítőital-gyártó és ásványvíz-palackozónak immáron a harmadik üzemét állítjuk föl 7000 m2-en; és könnyűszerkezetes elemekből egy emelettel megtoldjuk Balatonfüreden az Anna Grand Hotel klasszikus épületét is. Mindezeket a Swedsteellel közösen.

Valóban impozáns a sor, beavat kicsit a részletekbe? Mitől hatékony az együttműködésük?

Kalandos történet. 2019-ben egy szegedi hulladékfeldolgozó projekt tenderén találkoztunk, itt jött a szakmai megismerkedés és az összefogás, hogy egymást kiegészítve együtt valósítsuk meg a munkát.
Sikeres vállalkozás volt. Azóta töretlenül jó viszonyban dolgozunk közösen.

Van olyan, hogy a Swedsteel kér fel minket a generálkivitelezésre, közös műszaki, szakmai projektvezetéssel, mint pl. Kiskunhalason a Ganzair csarnok, vagy a martonvásári, balatonfüredi említett projektek.
Ha mi kapunk felkérést az Építtetőtől, és elnyerünk egy megbízást egy acélcsarnok megépítésére, szinte természetes, hogy a Swedsteel lesz a gyártói beszállítónk a könnyűszerkezetes acél elemekre. Mi megcsináljuk a konszignációkat, és leadjuk a megrendelést az adott mennyiségekre.
A Swedsteel gyártja és szállítja a szelemenektől kezdve, a szendvicspanelen és trapézlemezeken át a csavarokig minden terméket, kiegészítőt – hibamentesen, egyértelmű jelölésekkel, mindig pontos határidőre, ami – ezekben az anyaghiányos időkben – igen megnyugtató a kivitelező számára.

Természetesen olyan projekten is dolgozunk, ahol kisebb a beszállítói mozgásterünk, mert az építtető más márkához ragaszkodik. Ilyenkor bekérünk több árajánlatot is ugyanazokra a termékekre, és pontos műszaki összevetéssel a beruházó előtt átnézzük. Ilyenkor legtöbb esetben szembesítjük az építtetőt azzal, hogy az „olcsóbb termék” annyival nem olcsóbb, hogy megérje a kockázatot, miszerint idővel a szerkezet elkezd rozsdásodni, leválik a bevonat, lepereg a festék a következő 3-5 évben.
Ráadásul olyan nagy áreltérések nincsenek a Swedsteel és mások között: a minőségben ég és föld a különbség a Swedsteel javára.
Amit fontos az ár mellett megnézni, és ez egy hosszú távú beruházásnál megszívlelendő, hogy a minőség nem csupán az alapanyagokra és a belőlük készült egyes profilokra vonatkozik.

A csarnoképítés nem barkácsolás, nem úgy van, hogy beugrom egy áruházba pár acéldarabért. Itt tudományosan megalapozott innovatív rendszerekkel (homlokzati, tető- és tartószerkezeti, csapadékelvezetési és egyéb funkciókra) dolgozunk, amelyekben az egyes elemek statikai szerepei, az illeszkedések, a mechanikai tulajdonságok, a tűzállóság, a tartósság, az alkalmazhatóság terepei közös szisztémában vannak kidolgozva, nemzetközi tanúsítványokkal, garanciákkal alátámasztva.
Nos, ha mindezekre felhívjuk a beruházó figyelmét, sokkal könnyebb lesz neki a döntés.


Tudni kell a kockázatokat, és ez kivitelező felelőssége, hogy a m2 árak mögé belásson a beruházó, és a megfelelő műszaki tartalmakat lássa egymás mellett, ne csak egységárakat.

Feltételezhető, hogy itt nem csak „vasak” összeadódásáról, hanem közös szellemi alkotásról is szó van.

Pontosan! Az együttműködésünk komoly közös gondolkodásban, tervezésben, a műszaki kihívásokra karöltve kidolgozott műszaki megoldásokban is megtestesül.
Ez legalább annyira fontos a sikerhez, mint a jó minőségű termékek. Mert ha kész tervet kapunk a megrendelőtől – mint az előbb említett csarnokoknál -, ott is érdemes a gyártóval közösen átnézni részleteiben a dokumentációkat, mivel – lévén nincs két egyforma épület -, a rajzokban is találni alaposabb elemzésre szoruló részleteket, esetleg hibákat.
Ezeket fel kell térképezni, a speciális építési szituációkat előre le kell tisztázni, hogy ne az építkezés során legyen elakadás, leállás, hogy most hogyan tovább.

És van olyan helyzet is, amikor nem ennyire előrehaladott állapotban kapjuk meg a munkát, hanem a megrendelő megkeres minket vagy az Swedsteelt, hogy kellene egy ilyen meg ilyen csarnok erre meg erre a funkcióra. Ilyenkor már a kezdetektől mi is beszállunk a tervezésbe. Mert egy csarnokot akkor lehet jól összeszerelni, ha olyan is beleadja magát a tervezésbe, akinek a kivitelezésben is a mindennapokból származó gyakorlati tapasztalata van. Szóval ilyenkor már az első pillanatoktól megindul az egyeztetés, hogy hogyan érdemes megalkotni pl. egy csomópontot, milyen méretezést érdemes alkalmazni. Ez a beruházó számára is hasznos, hiszen gyorsabban, tartósabban, optimálisabban valósulhat meg a kívánt objektum, és műszakilag, anyagilag gazdaságos lesz.

Tudna konkrét példát is említeni?

A már említett Ganzair kiskunhalasi 1100 m2-es kompresszorgyártó üzemcsarnoka statikailag bonyolult feladat elé állított minket, mert két db 30 tonnás híddarut kell a tartószerkezeteknek megtartani, mi több, stabilan viselni a terheket szállító gépek mozgásából fakadó erőhatásokat. Mivel a csarnok alapterülete nem volt növelhető, a daruk csak úgy fértek be, ha szerelés közben egy nagy részen nyitva hagyjuk a homlokzatot, és a daruk betelepítése után zártuk be.
Továbbá komoly próbatétel volt az is, hogy ezt a viszonylag kis csarnokot három már meglévő téglaépület közé kellett beépíteni, integrálni, minden homlokzathoz hozzá kellett zárni pontosan. Tehát már a tervezéskor mindent jól ki kellett találni, megalkotni azokat a speciális elemeket, amelyek megteremtik a hiánytalan kapcsolatokat a meglévő falakkal.
Ezeket a szituációkat szakértő gyártó nélkül azt gondolom nehéz hatékonyan, gyorsan kezelni.

A hőhidak és a tökéletes szigetelés szempontjából igényelnek nagy odafigyelést és precíz kivitelezést a hűtőházak. Bordányban összességében 800 m2-en építünk hűtőházat, illetve tárolót egy baracktermelő számára. Itt a legnagyobb nyári melegben is nulla fok körüli hőmérsékletet kell produkálni. Mivel az acél jól vezeti a hőt, oda kell arra figyelni, hogy ne maradjon olyan hőszigeteletlen profil, amelyen keresztül elszökhet a szabadba a bent lehűtött levegő.
Minden egyes „veszélyes” részt hőszigetelni szükséges, és a Swedsteel kínálatában megtalálható nagy vastagságú szendvicspanelek illesztéseinél kiegészítő szilikonos tömítést is kell használni. Nos, ilyen esetekben pl. egyáltalán nem mindegy, milyen pontos gyártási technológiával dolgozik a beszállító. És a Swedsteel szendvicspaneljeinek találkozásánál nem fogy sok szilikon.

A hőszigetelés nélküli gabonatárolóknál meg a terményt szükséges megvédeni a tetőhéjazatot alkotó trapézlemezek alján kicsapódó pára visszahullásától. A lecsöpögő víz megrohasztaná ugyanis a terményt. Éppen ezért Szegeden a Karotin Kft.-nek a két db zárt magtárját és a lucernapellet-tárolóját 6500 m2 alapterületen úgy építettük meg, hogy a tetőre a Swedsteel filcborítású trapézlemezei kerültek. Az alsó filcbevonat magába szívja a párát, megakadályozza a kicsapódást. Ha jó a szellőzés, újra meg újra kiszárad, hogy fogadhassa az újabb páraterhelést.

Szintén érdekes munka a balatonfüredi Anna Grand Hotel emeletráépítése, amennyiben itt egy klasszikus építési mód, azaz a téglaszerkezet találkozik a modern technológiával: a tartófalak acél könnyűszerkezet fogadnak az egyik szárnyon. Ezzel a megoldással a megrendelőnek kettős célja volt: egyrészt sürgette az idő, hogy minél gyorsabban tudjon vendégeket fogadni az új helyiségekben, másrészt nem akarta statikailag túlterhelni a meglévő falazatot. Két hét alatt építettük meg a 800 m2 alapterületű acél vázszerkezetet úgy, hogy a vasbeton koszorúba állítottuk a tartóoszlopokat. Ennek a hőszigetelt tető- és falburkolatát Swedsteel szendvicspanelekkel oldjuk meg. A tetőfödém külső oldalára egy lágy PVC vízszigetelést fektetünk, erre szórjuk a kulé kavicsot, amely – zöld tetőként – rusztikus, naturális textúrát képezve hangulatos és a műemléki környezetbe illeszkedő látványt ad.

És voltak-e kifejezetten nagy fesztávval épített, nagy alapterületű közös csarnokok?

Martonvásáron az INCA projektet visszük közösen. Az első 25 m-es fesztávú csarnoknál még tulajdonképpen az ismerkedés szakaszában voltunk. Ott a melegenhengerelt acél tartószerkezet gyártását, szerelését vállaltuk el a Swedsteel felkérésére. Mivel nem volt kifogás a munkánkat illetően, ugyanott folytattuk a következővel.

Az már 37 méter széles volt, belső alátámasztás nélkül. Most van folyamatban a legnagyobb szerkezet megvalósítása.

Egy 67 méter fesztávolságú, 100 méter hosszú, közel 7000 m2-es ásványvízgyár számára emelünk 234 tonnás acélszerkezetet. A kivitelezésben nem volt fennakadás, már csak azért sem, mert itt a tervek egyenesen a Swedsteeltől érkeztek, az ő anyagaikra volt hangolva az építkezés. A három szegmensben összességében közel 10.000 m2-nyi üzemi területet hozunk tető alá.

Mi a jövőbe mutató „működési motorja” a csarnoképítési szakmai kapcsolatuknak?

Ennek a kapcsolatnak a szakértelmen túl a másik tartópillére a bizalom. Ennek a meglétét egészen konkrét, gyakorlati példával tudom igazolni.

Az építőanyagok árának nagymérvű emelkedése nem vetette vissza az építési kedvet, az igény jelentős. Vannak viszont területek, ahol – a fenti ok miatt – hirtelenjében megugrott a kész termékre vonatkozóan is a kialkudott ár. Sőt, több helyről hallottam, hogy akadozik az anyagutánpótlás. Mi viszont, amikor láttuk, hogy az acél ára mozdul fölfelé, abban a hónapban rögtön összesítettük az évre szükséges anyaglistát, elmentünk a Swedsteelhez, és egymás tenyerébe csapva, csupán szóbeli megállapodás keretében megrendeltük az összes anyagot, ami a közös munkákhoz kell. Egy percre sem kellett tehát leállnunk anyaghiány miatt, és nem kerültünk szorult helyzetbe az árképzés terén sem.

Egy ilyen merészebb közös akció is biztosítja, hogy a saját kapcsolati rendszereink révén beérkező megrendeléseket az erőinket egyesítve folyamatosan és magas színvonalon tudjuk továbbra is teljesíteni.

 

 

Cégtörténet, cégfejlődés

A Kft. bejegyzését megelőzően édesapám egyéni vállalkozóként üvegházak fűtési rendszerének szerelésével, hegesztésével foglalkozott. Azután a családi vállalkozás áttért a komplett fóliasátrak, üvegházak építésére. Mivel a szakértelemnek és a jó munkának csakhamar híre megy, érkezett egy megkeresés egy nagyobb kivitelező cégtől arra vonatkozóan, hogy meg tudnánk-e építeni egy acélszerkezetű csarnokot.

Édesapám, aki szereti magát mindenben kipróbálni, igent mondott. Felvett maga mellé pár, a területen tapasztalatokat szerzett szakembert, és a családi ház udvarán megkezdődött a profilok legyártása. Mivel az épület, amely azóta is funkcionál, jól sikerült, a tevékenység ezen az úton haladt tovább úgy, hogy a magasépítő technikusi oklevelem megszerzése után én is csatlakoztam a családi céghez. Az évek során az építőipari ágazat egyre több szegmense felé nyitottunk, újabb és újabb irányokba terjeszkedtünk. Ugyanis, amikor egy-egy nagyobb projektre kaptunk megbízást, mindig kellett keresni alvállalkozókat a különböző szakmákból. Ez viszont gyakran igen nyögvenyelősen ment, mert mindenki tele volt munkával, ezért később tudott jönni stb. Ugyanakkor nekünk szigorú határidőket szabtak, amelyeket be kellett tartani minden körülmények között. Ezért beruháztunk: vettünk földmunkagépeket, ollós emelőket, darus autókat, szerveztünk saját kőműves csapatot, építettünk magunknak betongyárat, az egyiket Szentesen, a másikat Hódmezővásárhelyen.

Mivel nem akartunk senkitől függeni, önálló generálkivitelezővé fejlődtünk. Mára acélszerkezetes és vasbetonvázas csarnokok, egyéb szerkezetek építésétől az építőmesteri és földmunkákon keresztül az ipari padlók készítéséig és a gépkölcsönzésig több területen is tevékenykedünk, 50 főt foglalkoztatva. Építettünk már pl. 11 emeletes 36 m magas acéltornyot, üzemet Szlovákiában a Jaguárnak, hidat, közúti aluljárót és – természetesen – számtalan könnyűszerkezetes csarnokot.

További Swedsteel csarnokok videón: itt