Hatékony és gazdaságos raktárcsarnok megvalósítás
Rekordgyorsasággal került tető alá egy 1750 m2-es raktárcsarnok a német tulajdonú Zambelli-csoport megrendelésére Szekszárdon
A beruházó a meglévő györkönyi üzemük tárolókapacitását kívánta megnövelni az eddigi raktárcsarnok mellé építendő új csarnokkal. A Z-C szelemeneket, a tető- és falburkolatok kialakításához szükséges szendvicspaneleket, továbbá a kiegészítőket a Swedsteel-Metecno Kft. gyártotta illetve szállította, a csarnok kivitelezése a Swedsteel partnere, a Volton-Bau Zrt. által valósult meg. A két cég már a tervezéstől a műszaki egyeztetéseken át a végső részletek kidolgozásáig közösen dolgozott, aminek egy gazdaságos és rendkívül rövid időn belül megvalósított magas minőségű csarnok lett az eredménye.
Az épület impozáns paraméterei
Mivel itt egy már meglévő kéthajós csarnokszerkezet bővítéséről volt szó, színben a meglévő épülethez való igazodás fontos kérés volt. A Swedsteel által biztosított panelek fegyverzetét adó profilozott lemezek többféle színárnyalatban állnak rendelkezésre, a kiválasztott elegáns antracit falburkolat és a kék tetőpanel kombinációja esztétikai szempontból igen tetszetős látványt nyújt. Ez pedig egy 83,5 m hosszú és 21 m fesztávú raktárcsarnok esetében nem mellékes tény. Ennek a raktárnak egyébként nem csupán az alapterülete nagy, de impozáns a nyeregtető alatti 7-10 méteres belmagassága is, amit a jobb helykihasználás követelt meg. A szerkezethez az egyik oldalon elkészült még egy 250 m2-es, oldalról nyitott, falburkolat nélküli, oszlopos alátámasztással fedett épületrész, illetve egy 300 m2-es is, aminek különlegessége, hogy nem oszlopok tartják a tetőt.
Kinyúló tető speciális rögzítéssel
A Swedsteel és a felelős statikus tervező optimális együttműködése révén, a szokásosnál nagyobb méretű, a faltól 4m-re konzolosan kinyúló előtető speciális tartószerkezeti rögzítést és szelemenezést kapott, egyszerre megoldva a visszafelé lejtő vápás vízelvezetést és a hófelhalmozódásból származó többletterhelést. Ennek megfelelően a csapadékvíz-elvezetést biztosító csatorna az alapépület, illetve a kinyúló tető által kialakított vápában lett elhelyezve. Egy ilyen struktúránál nagyon fontos az épület alapszerkezetéhez rögzített tartók és a szelemenek pontos méretezése, mert így biztosítható a szerkezet stabilitása az önsúlyt, valamint a szél- és hóterhelést is figyelembe véve.
További érdekesség a Zambelli raktárcsarnok esetén?
Az energia-megtakarítással függ össze a Swedsteel tetőbevilágító paneljeinek alkalmazása. Ezzel utat engedtek a természetes fénynek, amivel jelentős megtakarítást lehet elérni a világításhoz szükséges áramfogyasztásban. A Swedsteel tetőbevilágító elemek kialakításuk, méretezésük miatt tökéletesen illeszkednek a fogadó felülethez, ezáltal rövid idő alatt, pontosan és a vízzáróságot megtartva lehet beszerelni.
Volt még egy „vízzugmentesítés”, amit a kivitelező testre szabottan a helyszínen oldott meg. A tűzrendészet által előírt tűzvédelmi kupolák ugyanis szöget zártak be a tetősíkkal. És bár ennek a lejtése csekély, a szendvicspanelek bordás lemezének az alsó hullámaiban, főként ott, ahol a kupola és a fedés találkozik, megállt volna az esővíz. Ennek a kiküszöbölésére síklemezekből, felfuttatva egészen a gerincig, a szendvicspanelek fegyverzetére került fedés. Az így kapott, sík felületen a csapadék akadálytalanul tud haladni az ereszcsatorna rendszerbe.
Mitől hatékony egy Swedsteel acélvázas csarnok vagy térelhatárolás megvalósítása?
A Swedsteel és a kivitelezői partnerei testreszabottan dolgoznak ki minden egyes csarnokprojektet, a környezeti adottságok, a funkció, a geometriai méretek, a műszaki és biztonsági előírások bonyolult egyenletrendszerében optimalizálva, méretezve a beépítendő anyagokat. Ez azt jelenti, hogy pl. a tartó oszlopokat, szelemeneket a sűrűség, a geometria tekintetében úgy tervezik meg, hogy azok tökéletesen tegyék a dolgukat. A statikai számításokkal megnézik, hol lehet kihasználni pl. a szendvicspanelek teherbíró képességét. Milyen optimalizációs lehetőségek rejlenek a vastagabb bordázatú trapézlemezekben, akár bennmaradó zsaluzatként is használva azokat, és még sorolhatnánk.
A pontos tervezés, a hazai gyártóbázis, a technológiai háttér, a know-how és a rövid időn belül történő szállítás mind hozzájárulnak a kivitelezés gyorsaságához. Ezt pedig a megrendelők elvárják, hiszen minél hamarabb elkészül a gyár, a raktár vagy éppen egy állattelep, annál gyorsabban meg lehet kezdeni azt a gazdasági tevékenységet, amely majd visszahozza, majd „termeli” a befektetett pénzt.
Tehát a műszaki szaktudás és minőség mellett a gyorsaság, a hatékonyság és a gazdaságosság mentén fűzi egyre szorosabbra a Swedsteel a kivitelező partnereivel és a tervezőkkel az együttműködést, aminek köszönhetően egyre több elégedett beruházó veszi birtokba a Swedsteel csarnokát.