Az acél termékek tudatos felhasználása olyan lehetőségeket von maga után, amellyel az egyedi igények, látszólag lehetetlennek tűnő feladatok is megoldhatók. Cikkünkben olyan példákat veszünk sorra, ahol az acélszerkezetek minőségi ugrást jelentettek az adott projekt minden szereplője számára.
Amikor a lehetetlen nem létezik? – Merész elképzelésből valóság
Vajon megvalósítható egy nagy ipari csarnokba utólagosan egy közbenső födém ott, ahol a nehéz vasbetonnal nem akarják terhelni a szerkezetet? Varga György statikus és Borbély Andrea építész (Top-Szerk Bt.) tapasztalatai által a kérdés megoldásába betekintést nyerhetünk.
Acélvázas ipari épületből modern autószalon?
Adott volt egy 1400 m2-es, nagy acélvázas ipari épület. Ezt kellett átalakítani modern autószalonná úgy, hogy utólag egy új közbenső szintet is kapjon. Ezért szükség volt egy sok száz m2-es közbenső födém kialakítására. Azonban a tűzvédelmi előírások látszólag lehetetlenné tették a megvalósítást. Ugyan tudtak volna statikailag megfelelő megoldást, de az nem rendelkezett a megfelelő tűzvédelmi tanúsítványokkal.
Tehát adott egy acélszerkezet, amire támaszkodva közbenső járófelületet kell készíteni, azért, hogy irodákat, könnyűraktárakat, öltözőket lehessen kialakítani nagy tűzbiztonság mellett. Több neves céget is felkerestek, akiknek elmondták, hogy nehéz vasbeton födémlemezeket nem akarnak az acélvázas könnyűszerkezetes épületben, hogy ne terheljék a szerkezetet.
Amikor megérkezik a megoldás – Swedsteel
Több cég is csak úgy tudta volna a tűzvédelmi előírásoknak megfelelővé tenni az új szintosztás födémgerendáit, hogy jóval nagyobb és nehezebb szelvényeket alkalmazott volna vagy sűrítette volna a kiosztást (mindegyik jelentős anyagtöbbletet jelent), vagy járulékos költséggel külön tűzvédelmi felületvédelmet (tűzgátló festést vagy lapburkolatot) kellett volna használni.
A Swedsteel pedig egyedi, optimalizált számításon alapuló, a tűz hatását figyelembe vevő újszerű számítási eljárást javasolt, ami jóval gazdaságosabb, anyagtakarékosabb megoldást eredményezett. Ezzel a módszerrel ritkább kiosztású és vékonyabb, anyagtakarékos, tűzihorganyzott acél Swedsteel szelvényeket lehetett betervezni, külön tűzvédelmi burkolat nélkül.
A végeredményt normál állapotban és tűzhatás alatt is számítással igazolták a Swedsteel szakemberei, amelyet a tűzvédelmi hatóság is ellenvetés nélkül elfogadott. Ezzel ráadásul sok pénzt és fejfájást meg lehetett takarítani a beruházó számára, mert nem kellett a födémtartó fiókgerendákat ellátni az igen költséges tűzvédelmi festéssel
Hogy csatlakozott egy új ipari csarnok egy régi hagyományos gyárépülethez?
A Faktum Bútorgyár esetében a legnagyobb kihívást a meglévő épülethez történő csatlakozás, illetve itt is a tűzbiztonsági követelményeknek való gazdaságos megfelelés jelentette.
Ez azért komoly feladat, mert nem szabad a már álló struktúrára ráterhelni az új építmény egyik elemét sem, ugyanis a fogadó objektum eredetileg nem volt méretezve az újonnan készülő szerkezetekről esetlegesen átadódó plusz terhelésekre. Ugyanakkor egy fedél alá kellett hozni a 2 épületből álló együttest, tehát a csatlakozásoknak vízzárónak, légmentesnek, hőszigeteltnek is kellett lennie.
A törvény azt mondja, hogy meglévő épület érintettsége esetén azonnal tartószerkezeti szakértői vélemény szükséges. Igazolást várnak továbbá arról, hogy a meglévő épület állékonysága nem sérül, nem változik, nem kerül rosszabb helyzetbe azáltal, hogy az új rész súlyának bizonyos részét is tartja. Ezért ezt tanácsos elkerülni, mert az engedélyező hatóság azonnal „ráharap”.
Az egyedi megoldások diadala – A Swedsteel segítség
Az épületegyüttest végül úgy alkották meg, hogy a kapcsolatok rendben legyenek, azaz a csatlakozásnál se ázzon be, járja át a szél.Az adott épület két irányból lejt, ezért, ha mellé szánnak egy másikat, ami nála magasabb, akkor az új épület falánál sok csapadékvíz össze tudna gyűlni. Ezt onnan el kell tüntetni, el kell vezetni, ne álljon meg rajta a hó, a csapadék, ne alakuljon ki a beázás veszélye.
Ezért olyan burkolati anyagokra volt szükség, amelyek kiküszöbölték ezt a problémát. Ezt a Swedsteel által kínált hőszigetelt szendvicspaneles tető- és falburkolattal, és a rendszerben biztosított kiegészítőkkel (tömítők, önfúró csavarok, hófogó elemek) könnyen meg lehetett oldani. Ahol tűzvédelmi követelmények is felmerültek, pl. a csatlakozó épület melletti sávokban, ott kőzetgyapot hőszigeteléssel kitöltött, tűzgátló panelekkel oldották meg a feladatot.
Amikor a jelentős födémterhelés sem akadály
Rezeli Csaba (RKK Team Kft., statikus), az acélszerkezetek statikai tervezője jó pár izgalmas feladat elvégzésén van túl. Szép kihívással szembesült, amikor egy kétszintes 21×50-es baromfifeldolgozó esetén hatalmas födémterheléssel kellett számolnia.
A második szint kialakításához egy négyzetméterenként 700 kg terhelhetőségű födémre volt szükség belső alátámasztás nélküli megoldással. Az épületet alapvetően vasbeton oszlopok tartják és ezekre fekszenek föl hat méterenként a nagy teherbírású egyedi acél rácsos tartószerkezetek, amelyek összekötik a pilléreket, és tartják a födémet, hiszen ide csatlakoznak be a belső tér felé tartva a Swedsteel C-szelemenek: ennél a csarnoknál sűrűbben, azaz 60 centiméterenként elhelyezve ún. födémfióktartó gerendákként.
Több részletre való odafigyelés és függőhídszerű megoldás – A tűzoltók pozitív benyomása
Mivel nagy fesztávot kellett áthidalni, továbbá a felülről lefelé ható erőknek való ellenállás mellett még az alulról fölszerelt, a hűtőház szigetelését biztosító szendvicspaneleket és egy réteg gipszkartont is meg kellett tartaniuk, felfüggesztést is alkalmaztak, amit a sátortető megfelelő elemeinél rögzítették szinte függőhídszerűen.
Erre a rétegre csavarozták a jó statikai tulajdonságokkal bíró Swedsteel STR35-ös trapézlemezt. A két szerkezeti elem így egymást fixálva került kölcsönhatásba, amennyiben nem csupán a C-szelemen tartja a lemezt, de az STR35-ös (35 mm bordamagasságú trapézlemez) is megakadályozza az alatta lévő és hozzá csavarozott tartószerkezeti elemek oldalirányú elmozdulását.
A csarnok a profi együttműködésnek hála elkészült. Ráadásul a tűzoltóság szakemberei a helyszínen személyesen is tanulmányozták újszerű rendszert. Ennek alapján nem volt szükség a költséges tűzálló festésre: a csarnok az elvárt feltételek mellett, de gazdaságosabban valósult meg.
Acélos tanulságok
Az acél sokrétű lehetőségeinek hála, megvalósítható akár egy nagy ipari csarnokba utólagosan egy közbenső födém elhelyezése, egy meglévő épülethez egy új építmény csatlakoztatása vagy a hatalmas födémterhelés ellenére egy gazdaságos csarnok létrehozása is.
A fenti munkák jól példázzák, hogy bár a könnyűszerkezetes építészeti technológiák mára igen kifinomultak lettek, és a rendszereket szinte a tökéletességig fejlesztették, mégsem lehet egy általános, mindenre mindig működő sémákból, csomópontgyűjteményből dolgozni. Szükség van az adott kihívások egyedi megoldására, aminek az acél maradéktalanul megfelel és minőségi ugrást jelent.
Videó: ZC szelemenek gyártása, kivitelezése
Videó: Swedsteel ipari és raktárcsarnokok
Szendvicspanelek