Több milliós új gyártócsarnokot adtak át Nógrádban

Az éves szinten félmilliárd forint feletti forgalmat elérő, elsősorban kerti, játszótéri, lakberendezési, illetve háztartási termékek gyártásával, értékesítésével foglalkozó NÁDLAND Kft. idén több milliós fejlesztésbe fogott bele. Ennek részeként a közelmúltban adták át a Nógrád-megyei Vizsláson a cég új, 1362 m2-es raktár-és gyártócsarnokát, ahol a jövőben többfunkciós rugalmas gumiburkolatokat, rugalmas járólapokat állítanak elő a játszóterek, sportpályák, illetve mezőgazdasági-és ipari létesítmények számára.

Az alig 8 hónap alatt megvalósult beruházás során egy hosszútávon is gazdaságosan üzemeltethető, energiatakarékos, könnyűszerkezetes acélvázas csarnok épült fel, melynek felépítményi anyagait teljeskörűen a 2016 óta hazai gyártókapacitásokkal rendelkező Swedsteel-Metecno Kft. biztosította. A biatorbágyi központtal rendelkező vállalat az anyagok gyártásán és leszállításán felül a beruházás mérnöki támogatásában is aktív szerepet vállalt a vázlattervek elkészítésétől egészen a kivitelezés folyamatáig. Így mind a kivitelező, mind az építtető biztos lehetett, hogy a minőségi termékek egy jól működő rendszerként dolgoznak össze.

„A főtartó acélváztól, a szelemenrendszeren, a hőszigetelt tető- és falpaneleken, a közbenső födém bennmaradó zsaluzati trapézlemezén át az ereszcsatornáig, és az ezek beépítéséhez szükséges összes kiegészítőig, minden szükséges elemet a Swedsteel-Metecno biztosított, így a kivitelezés gyorsan, zökkenőmentesen haladt, és pótmunkára sem volt utólag szükség.” – hangsúlyozta Kotormán István, a cég műszaki és fejlesztési vezetője.

A szakember hozzátette, hogy már a tervezési szakaszban bekapcsolódhattak a munkálatokba, így a koncepciótervezéstől, a vázlattervektől kezdve az engedélyes terven át a kiviteli tervezésig minden munkafolyamatban részt vettek, aminek köszönhetően a műszaki tartalom, a költségek és a kivitelezés ütemezése, részletei kapcsán is időben megszülethettek a döntések, amivel szintén sok időt spórolt meg mindenki, illetve biztosított volt a magas minőségű megoldás.

Swedsteel csarnok Vizsláson - belső fotó

A beruházáshoz a Swedsteel cég kivitelező partnere, az Eger „kas” Kft. is sok szálon kapcsolódott. Egyrészt az építtető felkérésére ők végezték az építésztervezői feladatokat, másrészt a Swedsteel megbízásából az egyedi acél főtartó vázszerkezet is ők gyártották le.

A csarnoképületben folyó gyártási és tárolási folyamatok, valamint az emberi munkaerő védelme érdekében az épületnek előírás szerint magas szintű tűzvédelmi követelményeknek kell megfelelnie. A főtartó acél vázszerkezet esetén ez 30 perces tűzállósági előírást jelent, amelyet a gyári körülmények között felhordott speciális tűzgátló festéssel oldották meg. A tetőpanelre és az azt alátámasztó vékonyfalú Z-szelemenre 15 perces tűzállósági követelmény vonatkozik. A Swedsteel-Metecno tetőpaneljei rendelkeznek az ehhez szükséges minősítésekkel, míg a másodlagos teherhordó szelemenek esetén a cég mérnökei a megfelelőséget egyedi számításos módszerrel igazolták, biztosítva a gazdaságos, anyagtakarékos megoldásokat.

Az építkezés gyors ütemben haladt. Tavaly augusztus 28-án született meg a megállapodás a csarnok kivitelezéséről, és idén április 27-én már át is adják hasznosításra a létesítményt.

„Fontos célként határoztuk meg azt, hogy a jelentős induló beruházási költséggel járó fejlesztésünket mielőbb bevonjuk a gyártási folyamatainkba, ezért a kivitelező kiválasztásakor azt az elvárást fogalmaztuk meg, hogy a csarnok a lehető legrövidebb idő alatt elkészüljön.” – hangsúlyozta Lukács József, a NÁDLAND ügyvezetője, aki hozzátette, hogy nagyon elégedett az elkészült csarnokkal.

A NÁDLAND új vizslási csarnoképülete hamarosan már teljes kapacitással üzemel, ahol várhatóan 50 embert fognak alkalmazni. Számukra a megfelelő munkakörülmények biztosítása érdekében a beruházás során mérnöki és adminisztrációs irodákat, étkezőt, szociális helyiségeket, öltözőket, valamint további funkciókat kiszolgáló blokkokat is felépítettek.
Swedsteel csarnok Vizsláson

[stylebox2 title=”Műszaki specifikáció” type=”info”]A NÁDLAND új, könnyűszerkezetes csarnokának főtartó vázszerkezete melegen hengerelt, szelvényekből előretervezett és gyártott acél rendszerű, Z-szelvényű szelemenrendszerrel rendelkező konstrukció. A tető- és falburkolat előregyártott hőszigetelt szendvicspanelekből, míg a csarnokrész belső teréből leválasztott műhely és gépészeti helyiség acél vázzal és szendvicspaneles belső elválasztó falakkal készült el. A kétszintes fejépület közbenső födémje a főtartó acél váz födémgerendáira terhelő, alulbordás monolit vasbeton lemez, amelynek a bennmaradó zsaluzatát magasbordás acél trapézlemez biztosította.[/stylebox2]